Az RFID technológia működési elve nem bonyolult:

Az olvasó jelét veszi, amikor a címke mágneses mezőbe kerül. Indukciós árammal és energianyeréssel elküldi a chipben tárolt termékinformációkat (passzív címke), vagy valamilyen frekvenciajelet küld aktívan (aktív címke); Amikor az olvasó információt olvas és dekódol, információt küld a CIS adatkezelőnek.

Az UHF FRID technológia gyors fejlődése nemcsak a technológiai fejlődés következménye, hanem az alkalmazások megnyilvánulása is. A 90-es évek elejétől az RFID körüli alkalmazások sokfélesége jelent meg. Ma bemutatjuk az RFID technológiát és az egyik legfontosabb terméket – a kártyaolvasót.

A rádiófrekvenciás területen a frekvenciát hat elektromos indukciós hullámra osztjuk. De ezek főként 3 frekvenciasávban működnek: alacsony frekvencia (30~300KHz), magas frekvencia (13,56MHz) és ultramagas frekvencia (300MHz~3GHz). Az általában használt frekvenciák az LF125Khz és a 134,2KHz, a HF13,56MHz, az UHF433MHz, a 860MHz~930MHz, a 2,45GHz stb. Az alacsony frekvenciát főként rövid távolságokra és alacsony költségekre használják. Pl.: beléptető rendszerek, campus kártyák, gázórák, vízórák stb. A HF rendszereket olyan alkalmazásokban használják, amelyek nagy mennyiségű adat átvitelére van szükség. Az UHF-et olyan alkalmazásokban használják, ahol nagy távolságú, nagy olvasási és írási sebességre van szükség. Pl. vonatfelügyelet, autópálya-díjbeszedés és egyéb rendszerek, de az antenna hullámiránya keskeny, és az ár magasabb. Egy másik UHF RFID terméket gyakran használnak a láncmenedzsmentben, a Walmartban, a Metroban, a Gillette-ben, a P&G-ben stb., a vállalatok pedig az irányítási rendszer fejlesztésének innovatív eszközeként használják. Az EPC szabvány (lásd alább) által meghatározott vivőfrekvencia 13,860~930 MHz, de a 13,56 MHz-es frekvenciát az ISO/IEC15693 szabvány szerinti szabványos protokolltípus használja, amelyet az ISO/IEC18000-3 szabványba is átvettek.

Az RFID szabványa

Kereskedelmi forgalomban lévő technológiaként az RFID-nek is megvan a saját szabványa. Az ISO (Nemzetközi Szabványügyi Szervezet) komoly szabványt dolgozott ki rá.

Számos fejlesztő gyártó is szövetséget kötött, saját technológiai szabványt alkotva, ez az EPC szabványa. Jelenleg ez a legszélesebb körben alkalmazott szabvány. Az EPC négy szintre osztotta az RFID rendszert: fizikai réteg, középső réteg, internetes réteg és alkalmazási réteg. A fizikai réteg a fizikai környezet összes rendszerét magában foglalja, beleértve a címkeantennát, az olvasót, az érzékelőt, a műszert és a mérőeszköz hardverét stb. A középső réteg az információgyűjtő köztes réteg és az alkalmazásinterfész, amely felelős a kártyaolvasó információinak gyűjtéséért a címkéről és az előzetes tranzakciók egyszerű információiért, majd az információkat továbbítja a rendszerközi réteghez vagy az alkalmazási réteg adatinterfészéhez. A rendszerközi réteg a rendszerközi és az adatrendszer közötti kapcsolat, az információtípusok interakciójának továbbítása. Az alkalmazásréteg a szoftver és a vállalati alkalmazásrendszer háttere. Rendszerszinten az EPC szabvány az adatformátumot is gyűjti, és szabályozza a kimeneti és átviteli programot. Így az RFID rendszer szigorú és rendezett lesz.

Az analit információhordozó alapja az elektromos címke. Kétféle lehet. Az egyik aktív, a másik passzív, nem kap áramot, kívülről biztosítja az áramot. Tehát mi biztosítja az áramot? Ez egy RFID rendszer kártyaolvasója. Ez egy RF adó-vevő, amely működés közben sugárjellel aktiválja az elektromos címkét. Ha kopogtat a passzív címkén, energiát ad le neki.

Természetesen az elektromos átvitel korlátozott a különféle külső körülmények miatt. Az Egyesült Államokhoz hasonlóan itt sem engedélyezett a passzív átvitel 1 W-nál nagyobb energiánál. A kártyaolvasókkal szemben szigorúak a teljesítménykövetelmények. Mivel meg kell különböztetni a gyenge visszavert jeleket a komoly visszavert jelek vételétől, sok kártyaolvasónak kérdéses, hogy hibásan olvassák le az adatokat, ami az RFID-technológia fejlődésének akadályává is vált.